Bene Ferencnek a 99 százalék kevés volt

Hatvanegy éves korában, tíz éve hunyt el Bene Ferenc, az Újpest egykori támadója, aki miatt még Ferencváros szurkolók is rendszeresen jártak a Megyeri útra. Korszakos egyénisége volt a magyar labdarúgásnak. Olimpiai bajnok csapat tagja volt 1964-ben a tokiói játékokon, ráadásul az eseményen szerzett 12 gólja a mai napig megdönthetetlen rekord. Emellett ugyanebben az évben harmadik helyezett lett az Európa-bajnokságon. Részt vett az 1966-os labdarúgó világbajnokságon is, amelyen 6. helyen végzett a csapat. A tornán az együttes legyőzte Braziliát is, a mérkőzésen Bene Ferenc világklasszis teljesítményt nyújtott, gólt szerzett és gólpasszt adott a 3–1-re megnyert találkozón.

Nyolc alkalommal nyert bajnoki címet az Újpesttel, amelynek színeiben ötször volt gólkirály. Az együttessel bejutott a Bajnokcsapatok Európa Kupájának (a BL elődje) elődöntőjébe, ahol csak a világsztárokkal felálló Bayern München tudta útját állni a csapatnak. Háromszor nyert magyar kupát – akkor Magyar Népköztársaság Kupa volt a neve. Az Újpestben 418 bajnoki mérkőzésen 303 gólt szerzett, a válogatottban 76 meccsen, 36-szor volt eredményes.

Az évfordulón ifjabb Bene Ferenccel beszélgettünk az egykori világklasszisról. 

– Mi jut eszébe először, akkor ha az édesapjáról beszélgetünk?

– Nagyon sok minden – mondta a jelenleg az NB II-es Gyirmótnál dolgozó Bene Ferenc. – A gyerekkorom, a sok közös futball, a teniszmeccseink. A legnagyobb élmény azonban az volt, amikor a kilencvenes évek elején ő volt az Újpest vezetőedzője és járhattam vele a meccsekre, az edzésekre, még a csapatbuszra is felülhettem. Óriási volt az nekem gyerekként.

– Ha a futballista Bene Ferencről beszélgetünk, akkor elsőre mindenkinek a brazilok elleni 1966-os meccs ugrik be.

– Sok felvétel maradt meg arról a meccsről. Gólt szerzett és gólpasszt is adott, de az egész meccs róla szólt, elképesztően játszott. A BBC eredeti felvételén jól hallani, hogy a liverpooli lelátókon mindenki a magyar válogatottnak és neki is tapsol. Emellett az 1964-es olimpiai szereplés is maga volt a csoda. Első lett a csapat és 12 gólt szerzett, ami azóta is csúcs. Messi, Crespo, de a brazil Ronaldo sem tudta megdönteni. De beszélhetünk arról is, hogy számtalan FIFA-gálán vett részt. Olyanokkal szerepelt együtt, mint a holland Cruyff, a német Beckenbauer, vagy az angol Best. Nagyon szeretném, hogy legyen magyar futballista ismét ilyen sztárok között.

– Mitől volt ilyen jó futballista?

– Attól, hogy alázatosan dolgozott. Amikor befejezte a futballt, mi akkor kerültünk szakmai kapcsolatba is, akkor láttam például azt is, hogy nála a 99 százalékos edzés az kevés. Nem fogadta el, ha egy játékosa nem tett meg mindent a sikerért. Elképesztően sokat dolgozott az eredményeiért. Nem viselte el az amatőrizmust, de emellett a magánéletben mindenkivel barátságos volt.

– Ezért is szerették.

– Sosem éreztette senkivel, hogy felsőbbrendű lenne. Amikor együtt mentünk meccsre, akkor tízméterenként meg kellett állnunk beszélgetni valakivel, de még az autónkat is lelassították a rajongói. Nekem gyerekként ez is óriási élmény volt.

– Marcaliban utcát neveztek el róla, Kaposváron akadémia viseli a nevét, Újpesten pedig egy iskola. Őrzik az emlékét.

– Magam is törekszem arra, hogy a szellemiségét tovább vihessem. A felállított erkölcsi normának meg akarok felelni minden nap. Ápolom az emlékét, hogy örökre fennmaradhasson a neve, hogy soha ne felejtsék el.

 

Címkék: sport
http://interju.blogstar.hu/./pages/interju/contents/blog/25390/pics/lead_800x600.jpg
sport
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?