Sokszor látogatta meg őket az Úr

A DBH tőkebefektető csoport és vállalata a Cason Zrt., amelyek az energetikai szektorban aktív, komoly rangú és elismert vállalatok, ám a hűvös, pragmatikus üzleti döntéshozók hátországa majdnem olyan izgalmas, mint az okos mérés. A dubaji, romániai vagy itáliai megrendelőknél sokkal jobban tartozik Erdei Sándorhoz Rita asszony és Sára (7), Aba Sándor (6), Boldizsár (4), Veronika (3), Lili Katerina (1), Jászberényi Zoltánhoz párja, Virág és Luca (9), Marci (6), Panni (4), míg Ürge Lászlóhoz Diana asszony meg Dani (17), Dóra (15), Boróka (12), Bence (9), Panna (5), Bogi (5), Levente (2). A blogstar.hu „összeterelte” a cégvezetőket csemetéikkel és egy pünkösdi interjú keretében faggatta őket hitről, vallásról, családról és elhivatottságról. II. rész

Fotó: Tóth-Almási Berke

Milyen gyakorisággal tud együtt lenni a család? Van-e olyan program, ami csak apa és a gyerekek kiváltsága?

Jászberényi Zoltán: A teljes DBH/CASON menedzsment arra törekszik, hogy hétvégén ne legyen munka. Azt nem mondom, hogy ha messzire kell utazni – hiszen 10 országban vannak alkalmazásaink –, akkor nem csúszik bele egy-egy vasárnapi indulás, de a fő cél, hogy a hétvége a családé legyen, esetleg a barátokkal töltsük.  Külön apa-gyerek program akkor van, ha erre éppen szükség van, ugyanis Anyát nem akarjuk kihagyni semmiből. De van, amikor Virágnak tényleg el kell vonulnia alkotni, és ha hét közben nem volt idő, akkor előfordul, hogy a hétvégén „elengedjük”.


Erdei Sándor: A hétvégéket mindig együtt töltjük a zajos hétköznapok után, bár törekszem arra, hogy hét közben is minél többet legyünk együtt, leginkább a későbbi, esti órákban, amennyiben éppen nem utazom. De ezen a téren még van hova fejlődnöm... Gyerekeim még kicsik, így apás, önálló programok kevésbé vannak, inkább a teljes családdal szervezünk programokat, akár a hétvégi rollerezések, kerti játszások vagy a téli síelések, túrázások netán a nyári vizes programok. Talán egyetlen dolog van, ami a leginkább hozzám kötődik: én viszem fodrászhoz a gyerekeket.

Ürge László: A hét gyermek logisztikája miatt csak este tudunk együtt lenni. Nagyon fontosnak tarjuk, hogy – amikor csak lehet – a vacsora szent és sérthetetlen legyen a család együttléte szempontjából. Nincs kivétel, még akkor sem, ha valaki nem éhes. Kamaszoknál ez kifejezetten konfliktushelyzet lehet, de ebből nem engedünk. Ha valaki későn jön haza, akkor inkább mindenki vár a vacsorával, de a meghitt együttlét lényeges. Apás program? Megpróbálunk amennyit és ameddig csak lehet együtt lenni, de tudatosan ilyen kiváltságokat nem generálunk. Az együtt töltött idő a legnagyobb kincs, és már nem sokáig lehet élvezni, mert a kamaszok hamarosan felnőttek lesznek… Így ezt a kincset próbáljuk ápolni, őrizni. Ugyanakkor – természetes módon – adódik, hogy vannak olyan területek, különösen sportból adódóan, például a kaland-, hegymászó- és mountain bike túrák, amiket csak apukával lehet megtenni, mert a kisebb tesóknak vagy az asszonynak nem való. A pályán kívüli extrém sízés, a téli táborozás hegyekben, melyek természetükből fakadóan az apa és a nagyobb gyerekek kiváltságává válik.

A közös munkájukban ad-e erőt, támaszt az, hogy család tekintetében egyívásúak? Humorosabban: feltétel-e a DBH és Cason munkatársaknál a minimum 3 gyerek…?

J.Z.: Érdekes kérdés… Erre hadd válaszoljak azzal, hogy amikor Sándor 2014 végén megkeresett, hogy vegyem át a CASON irányítását (DBH befektetett a cégbe), akkor az első találkozásunkkor a családról kezdtünk el beszélgetni. Furcsa volt, hiszen végül is egy állásinterjún voltunk, de az hogy mindkettőnknél nagy család van, sok kis gyerekkel és ez fontos szerepet tölt be az életünkben, az nagyon megadta a beszélgetés alaphangját. Volt egy közös pont, amire már tudtunk építeni. Természetesen nincs a CASON-nál ilyen elvárás, hogy minimum 3 gyerek, de ha szakmailag alkalmas szakembereket tudunk felvenni és mellette még azt is látom, hogy szintén nagy családban él, azt külön tudom értékelni – de nem ezek alapján döntünk. Egyébként nemrég csatlakozott hozzánk két kiváló kollega nemzetközi értékesítés és üzletfejlesztés területén, ahol szintén négy, illetve három kisgyerek van. Valahogy mi megtaláltuk a közös hangot…

E.S.: A közös értékek, a közös örömök, gondok összetartóak. Ez, úgy gondolom, a mi esetünkben is így van, tudunk mindezekről közösen beszélgetni, segíteni egymásnak. Látható,  hogy mi nagycsalád pártiak vagyunk, de természetesen a gyerekvállalás mindenkinek a magánügye és ebbe semmilyen szinten soha nem szólunk bele.

Fotó: Dévényi Vera

Ü.L.: Igen, közösen üdültünk és síeltünk, és ott nagyon hasznos, ha a gyerekek egymás társaságai tudnak lenni. Ilyenkor munkatúrát is lehet szervezni. Ha a gyerekeket összeengedjük, és ők egymást szórakoztatják, akkor az apukák el tudnak vonulni, fontos igazgatótanácsi üléseket tartani, komoly döntéseket hozni, telekonferenciát tartani, miközben a háttérben hallható a gyerekzsivaj a játszótérről, medencéből…

Indulnak-e a családbarát munkahely pályázaton?
Ü.L.: A Cason és a DBH nem multi még, a pályázatot pedig csak azokra írták ki, így szerintem most még nem tudjuk teljesíteni.

E.S.: Eddig még nem indultunk, de köszönöm az ötletet, legközelebb akár meg is próbálhatjuk – már, ha úgy írják ki.

J.Z.: Ha lehet, akkor mindenképpen tervezzük. Már ma is támogatjuk kollegáinkat olyan munkakeret rendszerrel, amely segítheti a családi „kihívások”  leküzdését. A fejlesztői csapatnak teljesen kötetlen a munkaideje, elsősorban a teljesítmény a fontos, nem az, hogy ki hol van éppen. Van egy „home-office” rendszerünk, amivel otthoni munkavégzésre is adunk lehetőséget, mert vannak helyzetek, amire gyorsan kell reagálni otthon.

Személyesen mivel érvelnének a nagycsalád modell mellett?

J.Z.: Mondhatnám azt, hogy a párommal mindketten ezt a modellt hoztuk otthonról, de ez csak részben lenne igaz, hiszen neki is és nekem is csak egy testvérünk van. Amit viszont biztosan hoztunk az erős és összetartó család képe és az egy Istenbe vetett hitünk. Én Erdélyben születtem és volt egy  mondása az ottani embereknek a gyermekáldásról… „mindig öröm volt az, akit emígyen látogatott meg a Jóisten”. Mert a gyermekáldást, illetve az elhalálozást az Úr látogatásának tekintették, amelyet illőképpen kellett fogadni. Nálunk ez nem volt egy tudatos folyamat, csakis annyiban, hogy miután összeházasodtunk tudtuk, hogy szeretnék gyerekeket. Szerintem a család – legyen az nagy vagy kicsi – fontos része önmagunk kiteljesedésének, és ettől az érzéstől nem szabad magunkat megfosztani.

E.S.: A pannonhalmi középiskolás ballagásunkkor az igazgatónk többek között azt mondta: „ne felejtsétek, az élet azokon múlik, akik hisznek benne. Ez életet leginkább az által tudjuk szolgálni, ha életeket adunk”.  Ez  magával ragadott... Egy nagy családban sok a sírás és nevetés, de olyan nincs, hogy mindenki sírjon, valaki mindig erőt ad a folytatáshoz. Igen, a nagy család az erő !

Ü.L.: Nekünk a nagycsalád adja az erőt és energiát a munkához, biztosítja a hátteret a nehezebb napokban is. A gyerekek pedig belső fiatalságot adnak, mert ha a legkisebb fiam két éves, akkor észre sem veszem az időt. Azt csak akkor látom, és csak akkor érzem, amikor a nagyobb gyerekek egyszer csak lehagynak a sípályán, vagy a kisebb gyerekek elvernek a logikai vagy memóriát igénylő társas játékban. De hát ez így van rendjén.

http://interju.blogstar.hu/./pages/interju/contents/blog/27276/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Ezeket a cikkeket olvastad már?